Emlékeztek rá, amikor Padangbai-ban beszaladtunk egy búvárboltba megkérdezni az árakat, aztán hirtelen online marketingről tárgyaltunk az üzletvezetővel? Örömmel jelentjük, hogy a munkát végül megkaptuk, és az első fázisát már teljesítettük is. Első körben rendbehoztuk a honlapjukat, hogy aztán elkezdhessük reklámozni őket a neten. Olivier, a belga üzletvezető nagyon elégedett vele, úgyhogy már megkaptuk a fizetségünket is. A deal szerint mind a ketten elvégezhettük a PADI (ez a legnagyobb nemzetközi búvár-egyesület) Open Water Diver tanfolyamát. Ez az első szint a búvártanfolyamok között, amivel 18 méterig merülhetünk nyílt vízen akár ketten, oktató nélkül is. Az Open Water Diver fölött van még egy csomó szint, a 30 méteres merülésig jó Advanced Open Water Divertől egészen a búvároktatóig.
A búváriskolához egy resort is tartozik, 22 szobával, úgyhogy az eredeti megállapodáshoz Olivier még hozzácsapta az ingyenes szállást is, reggelivel és ebéddel. Nem tiltakoztunk. Múlt pénteken 2 óra alatt átrobogtunk Cangguból Padang Baiba, elfoglaltuk a szobát, megmártóztunk a medencében, és 1-2 sör után aludni mentünk, hogy másnap fitten kezdjük a tanfolyamot.
Az oktatás elmélettel kezdődött, szombat délelőtt videókat néztünk, aztán kvízeket töltöttünk ki, és ellenőriztük a tudásunkat. Délután helyi búvároktatónk, Indra vezényletével megtanultuk, miből áll egy búvárfelszerelés, hogyan kell összerakni és szétszedni, és miként lehet magunkra cibálni a neoprén ruházatot. Végül teljesen felszerelkezve beparancsolt minket a 3 méter mély gyakorlómedencébe, ahol először a sekélyebb részen tanultunk alapvető készségeket. Ennek köszönhetően már ki tudjuk cserélni víz alatt a regulátort (a cucc, amiből lélegzünk a víz alatt) a pót-regulátorra vagy a búvártárs pót-regulátorára, le tudjuk venni és vissza tudjuk tenni víz alatt az egész maszkot úgy, hogy utána még a vizet is eltávolítjuk belőle, le tudunk merülni, fel tudunk emelkedni biztonságosan, meg ilyen hasznos dolgokat. Estére derekasan elfáradtunk.
Másnap kezdődtek az igazi izgalmak, reggel 8-kor ismét felszerelkeztünk, és egy jukunggal (hely kis hajó, kétoldalt bambusz támasztékokkal) kivittek minket a közeli öbölbe, ahol két gyakorló merülést hajtottunk végre. Itt csináltunk először klasszikus hátrafele beleborulást a vízbe. Viszonylag erős áramlat volt lent, és nem lehetett túl messzire ellátni, meg hal sem volt túl sok, de igazából el voltunk foglalva azzal, hogy mit kell csinálni és hogyan, úgyhogy nem bánkódtunk rajta. A két merülés között elbeszélgettünk az indonéz életről az oktatóval, és arra jutottunk, hogy ő is baromságnak és sok gond forrásának tartja a vallást és a begyöpösödött szokásokat. Elmondta például, hogy hiába van három lánya, a balinéz szokásjog értelmében ők nem örökölhetnek tőle semmit, csak az egy szem, utolsónak született, most 2 éves kisfia örökölhet majd. A lányok egyetlen esélye a vagyonszerzésre az, ha férjhez mennek. A második merülés után visszamentünk a tanterembe, és a délutánt további videókkal töltöttük.
A tanfolyam utolsó napjára tartogatták nekünk a fő falatot. A sziget északkeleti részén fekvő Tulambenbe mentünk, ahol a parthoz közel egy második világháborús hajóroncs fekszik a víz alatt. Eredetileg USAT Liberty névre hallgatott, a szomszédos Lombok partjainál süllyesztették el a japánok, ezután a roncsot átvontatták Tulamben partjához feldolgozásra, de 1963-ban, a közeli Mount Agung vulkánjának kitörésekor visszaborult a vízbe. Azóta birtokba vette az élet, benőtték a korallok, rengetegféle hal él a környékén, a helyiek pedig szerencsére nem nagyon halásznak errefelé, úgyhogy kiváló búvárhely lett a roncsból. Az első látható részei 5 méter mélyen vannak, a másik vége pedig 30 körül.
Itt is két gyakorló merülést hajtottunk végre, a partról indulva, más-más irányból megkerülve a roncs egy részét. Lenyűgöző volt a víz alatt, számtalan halfajtát láttunk, korallal benőtt hatalmas roncsdarabokat, amik közül néhány alatt át is úsztunk, egy békésen legelésző, méretes teknőst, az iszapból hínár módjára kikandikáló tengeri kígyókat, és még egy kisebb ráját is a homokban. Ha nem lett volna a csutora a számban, biztosan végig vigyorogtam volna. Ez alkalommal 19 méterig merültünk le. Sajnos a nagy tüdőm miatt olyan marha sokáig nem tart ki egy palack oxigén, nekem 30-35 perc alatt csökkent le a 200-210 bar induló nyomás 50-re (ez biztonsági tartalék, amivel már fel kell jönni a víz alól), Nikinek viszont még simán van ilyenkor 100-110 bar a tartályában. Teljesen feldobva tértünk vissza a resortba, ahol még várt ránk a záróvizsga. Néhány hibaponttal sikerült is abszolválni, úgyhogy rögzítették az eredményt a PADI rendszerében, és hivatalosan is Open Water Diverek lettünk. Valami azt súgja, hogy mostantól nem nagyon megyünk olyan környékre nyaralni, ahol nem lehet búvárkodni.
(A halas képek nem sajátok, a resort honlapjáról szedtük őket, Tulambenen készültek, ilyeneket láttunk.)
Dejódejódejóóó! :)