Varázslatos Gili Air

Niki küldte be 2017. 05. 19., p – 10:30 időpontban

A búvárkodás izgalmai után mini-nyaralásra indultunk Gili Airre, a Gili Szigetek három aprócsak szigetének egyikére, Lombok északnyugati részén, Padangbaitól egy órányira. Gili Trawangan a legnagyobb közülük, 3 km hosszú és 2 km széles, és ez a legzsúfoltabb is, a buli-sziget, ahol szerencsére a speed boat utasainak 90 százaléka leszállt. A középső, Gili Meno a legnyugisabb, ahol nem áll meg a helyijárat, csak a sznorkel hajók kötnek ki ebédelni, a helyiek meg halásznak, és teknős farmokon bébi teknősöket nevelgetnek. A harmadik Gili Air, egy 2 km átmérőjű kis álomsziget, ide tartottunk mi. 

Olivier szervezett nekünk szállást, egy haverjának kellett volna várnia minket a hajókikötőben, de valami félreértés történt, és senki nem jött értünk. Így viszont üldögélhettünk a központban nyugiban egy órát, és feldolgozhattuk magunkban, hogy hova is érkeztünk. A világ legcukibb szigete Gili Air! Annyira bájos, laza és kedves az egész, hogy azt hittem menten elolvadok. Nincsenek robogók, csak néhány hangtalanul suhanó, elektromos példány, amit elvétve láttunk, egyébként meg gyalog, biciklivel és aprócska, póni vontatta szekerekkel közlekednek az emberek, amik édesen csilingelnek, és dudaszóval rebbentik szét a népet, ha nagyon száguldanak a lovacskák. A parton futó főút mentén bárok, kézműves üzletek, babzsákok, függőágyak, fehér homok, kertmozi és mindenféle cukiság. Egy igazi kis hippi-paradicsom, pont nekünk való!

Ilyenek a lovaskocsik, meg kell zabálni őket - nem saját a videó, nincs ilyesmire időnk... :)

Booking.com-on kerestünk gyorsan szállást, ahová egyszerűen csak elsétáltunk. 700 méter volt a táv, amivel a sziget egyik részét nagyjából fel is térképeztük. Egy helyes kis bungalót béreltünk a legnyugisabb részen, 1 perc sétára a tengerparttól.  

A következő két napra aztán levettük a papucsokat és mindenhová mezítláb mentünk. Este elindultunk felfedezni a sziget többi részét, de első körben nem jutottunk valami messzire. A szomszéd bungalók recepcióján Magic Mushroom Shake-et árultak a kalandvágyóbb a vendégeknek, úgyhogy mi itt rögtön le is táboroztunk. Nincs rendőrség a szigeten, ezért ez a nagy vagányság, hogy minden bárban ‘kvázi legálisan’ beszerezhető ez a kis ártalmatlanság. 

Ezután már csak el kellett érnünk a naplementét a sziget másik végében, amihez most a helyiek faluján keresztül futó földutat választottunk, árkon-bokron át. Nagyon hangulatos volt az utunk és egyre viccesebb is, de a Nap már igencsak lemenőben volt, úgyhogy szednünk kellett a tappancsainkat. Negyed óra menetelés után végül feltűnt a bokrok közt a part, és a shake-kel nagyjából egy időben, Balláék megérkeztek a földi Paradicsomba. Olyan gyönyörű Gili Air-en a naplemente, hogy külön turizmus épült rá: jógázók, szerelmes párok és a sziget apraja-nagyja összegyűlik ilyenkor a parton, hogy megnézze ezt a csodát. Egyik oldalról Lombok kék hegyei és Gili Air fehér homokja szegélyezik a kilátást, a másik oldalon pedig Gili Meno és Gili Trawangan sziluettjei láthatók, Bali két vulkáncsúcsával. A felhők először rózsaszínben pompáztak, majd narancssárgára váltottak és végül barnás-vörösben izzott a tenger és az ég. Varázslatos élményben volt részünk, szó szerint! :)

Szerencsére azért nem tartott sokáig ez a felfokozott állapot. Sétáltunk 50 métert a parton és vissza is értünk a sziget főútjára. Szomjaztunk viszont, úgyhogy az első bárban elmerültünk a függőágyakban egy frissítő kókuszlére és kicsit kifújtuk magunkat. Második nekifutásra egészen a szomszéd bárig jutottunk, ahol meg olyan kellemes deep house-t játszott a dj, hogy muszáj volt kicsit leheverednünk a tábortűz mellé, bámulni a csillagos eget. Egy rövid beszélgetés után a bár üzletvezetője meghívta Balut zenélni aznap estére, aminek nagyon megörültünk, és el is indultunk a szállásunk felé a pendrive-okért, de az útközben elfogyasztott hal fölött végül úgy döntöttünk, hogy mégsem sétálunk már vissza zenélni... túl macerás volt az ügy, és úgy néz ki öregszünk is egy kicsit.

Másnap viszont így frissen-fitten keltünk és korán reggel sznorkelezni indultunk. Harmincan lehettünk a hajón, de nem volt kellemetlen a sok ember, szépen eloszlottunk a vízben. A fedélzeten amerikai csajokkal barátkoztunk, miután Balu megtanította egyiküket sznorkelezni. Három helyen álltunk meg összesen, plusz Gili Menon ebédelni, ahol életem Peanut Panang Curry-jét ettem. Szépséges halakat láttunk, hatalmas korallokat és rengeteg teknőst! A túravezetőnk felkutatta nekünk őket és freedive-val lement megmutatni, hol lapulnak a homokban. Az utolsó állomásnál viszont annyi teknős volt, hogy mutatni sem kellett őket. Úsztak alattunk a teknősök miközben jöttek fel levegőért… szenzációs volt, életre szóló élmény! Van valami fenséges és misztikus ezekben az állatban, ahogy suhannak a vízben, miközben csillog a hátukon a napfény. Engem teljesen megbabonáztak. 

És nem csak a teknősök, de Gili Air is! Nagyon szerettem ezt a pár napot, nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt félév koronája volt. Azóta már visszaértünk Cangguba és visszarázódtunk a 'hétköznapokba'. Dolgozunk és csendben, észrevétlenül rákanyarodtunk az utolsó két hetünkre... Június 1-én érkezünk haza. ;)

 

Comment

Maurice (2018. 01. 24., sze – 17:00)

Hi,

We noticed you have used our map image on your website here:
- Page: https://beachoffice.world/2017-05/varazslatos-gili-air
- Image: https://beachoffice.world/sites/default/files/styles/square_thumb/publi…

We are happy for you to continue using it as long as you provide credit to us underneath with a clickable link to our website www.gilibookings.com
Otherwise we ask that you remove our copyrighted material from your site immediately.

If you have any questions, please let us know.

Új hozzászólás

CAPTCHA