Néhány napja azt vettük észre, hogy a madárcsicsergést néha komolyabb huhogás váltja fel, ami távolabbról, az erdő mélyéről hallatszik ide. Meg voltunk győződve róla, hogy majmok, de csak akkor lettünk egészen biztosak benne, amikor tegnap összefutottunk velük. Egy magaslaton voltunk épp, a majmok meg előbukkantak a fűből, aranyosan majszoltak valamit, mögöttük pedig csak a végtelen tenger látszott. Szerencsére nem kapkodtunk és nem akartuk mindenáron lefényképezni őket, ezért volt egy kis időnk nézegetni őket.
Mikor visszafelé jöttünk, az út mentén feltűnt egy egész majom család. Egy erdő széli kis kőfalon matattak a szülők, mögöttük meg a faágakon egy csomó majom gyerek himbálózott. Egészen közel mentünk és megálltunk mellettük robogóval, amitől nem voltak különösebben elragadtatva, de azért tűrtek minket. Aztán megszólalt bennem a kényszer, hogy le kell fényképezni őket, ami persze hiba volt. Egyrészt hosszan keresgéltem a hátizsákban, mire elő tudtam végre venni a gépet, másrészt sötét volt már, kellett a vaku, ami persze beleakadt a bukósisakom napellenzőjébe és úgy villantott, amitől az egész majom pereputtynak tele lett a hócipője. A mama támadóbb hangvételre váltott és a többiek is szépen hátrálni kezdtek... ideje volt indulnunk. Itthon aztán megnéztem: tök sötét képek lettek. A bukósisakba vakuztam végig, ami nagyon vicces látvány lehetett... mit gondolhattak ezek a majmok rólunk!?
Ma reggel egy fickó kapirgált a kertünkben, aminek nagyon megörültünk, hogy itt a kertész, mert a ház egyik oldalára tényleg ráférne egy kis gereblyézés. De nem kertész volt, hanem egy kókusszedő fiú, aki épp kókuszokat szedett a 10-12 méter magas pálmákról.
Kíváncsian vizsgáltuk, hogy ki lehet a fán, amikor megláttuk, hogy egy majmot dolgoztat az ember! Hosszú, vékony kötél van a majom nyakán, hogy el ne szaladjon, viszont fel tudjon menni a fa tetejére... és már futott is a majom fáról-fára. Felcsimpaszkodott a pálma tövén és az ügyes kis kezével egyesével lecsavargatta a kókuszokat, amik nagy huppanással landoltak a földön, emberünk meg egy villás rúddal szedte őket szépen egy kupacba.
Szokás egyébként itt a majomtartás. Láttunk már robogón is majmot, meg egy kocsi platóján. Biztos ők is kókusszedő makik voltak. :P
A másik imádott szokásuk a thaioknak a madártartás, amit nagyon nehezen viselek. Itt repked ez a sok gyönyörű madár, senki nem kényszerítő őket rá, mégis visszajönnek. Nap, mint nap látom ugyanazt a 8-10 madarat, itt laknak a kertben, nem mennek ők sehová, és az emberek mégis ketrecbe zárják őket... Madarat, ketrecbe! Szívszorító látvány.
Legszívesebben kiengedném mindet, de annyi ilyen kalitka van Thaiföldön, hogy egy év alatt se jutnék a végére. Minden második ház előtt van egy ilyen zárka. Általában beók ülnek benne - röpködnek szerencsétlenek egyik falról a másikra - meg még különlegesebb énekes madarak, akiket ha jól tudom versenyeztetnek is. Madárének verseny! Fantasztikus. Robogón szállítják néha a kis ketreceket selyemmel letakarva. Nagyon nagy becsben tartják őket, úgyhogy valószínűleg meglincselnének, ha véghezvinném ördögi tervemet, de azért még nem tettem le róla.