Panasz érkezett Magyarországról, hogy túl pozitív a blog! :D Úgyhogy most szépen beszámolok arról is, hogy mi itt a gond, mert akad szerencsére az is. A legnagyobb probléma ezzel a gyönyörű országgal pont az, ami a dolog szépsége is: le vannak maradva (mondjuk azt, hogy tőlünk) legalább 30 évvel. Ettől ilyen bűbájos itt minden, viszont ettől van az is, hogy az egész országot - legalábbis az emberlakta területeket - szemét borítja. Egyszerűen nincs központi szemétkezelés, a fogyasztói kultúra meg szépen lassan kezdi beenni magát ide is.
Egyre több a műanyag palckos, dobozos termék, jön be a rengeteg csomagolóanyag és a sok turista (!) - mert azért a legnagyobb disznóól a turista övetezetben van természetesen - Sri Lankán pedig nincs szemétszállító, neadjisten újrahasznosítás, úgyhogy oda dobják és ott égetik a szemetet, ahol csak tudják. A műanyag zacskókat ehhez képest imádják, ha lehet külön zacskózzák az ananászt, a gyömbért, a zöldbabot és a padlizsánt, amit aztán mind beletesznek egy újabb zacskóba, hogy azért egy helyen legyenek szépen. Lássa csak a kedves vevő, hogy ő nem spórol az ilyesmin!
A mirissai szállásunkon, Kamburugamuwában az egyik legtanulságosabb eset az volt, amikor egy kis családi “étteremben” (= sufni konyha) elvitelre kértük az ételt 4 fő részére, másnap pedig megláttam ezeket a rémséges hungarocell dobozokat - az összes többi szemetünkkel együtt - pálmalevelekkel letakarva a ház mögötti domboldalon. Sanyi bácsi odahordott mindent és hetente egyszer hatalmas tüzet gyújtott. Átértékelődik az emberben a fogyasztás, ha meglátja abban a gyönyörű környezetben a saját, teljesen feleslegesen keletkezett, soha le nem bomló szemetét. Nem kértünk többet elviteles dobozt. Szereztünk szövet bevásárló szatyrot és műanyag flakonos ásványvizet se vásároltunk többet. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy Sanyi bácsinál legyen tisztított víz, ahol után tudtunk tölteni. Talallán erre sajnos nincs lehetőségünk. A háziak forralt vizet isznak, mi pedig hordjuk haza az 5 literes ballonokat, amiket hetente el is égetnek az udvarban, annak rendje és módja szerint. Aranyosan gomolyog ilyenkor a masszív fekete műanyag füst a ház körül.
A hozzáállásuk is más ebben a kérdésben. Gyönyönyű látványosságoknál se vesződnek azzal, hogy legalább a környéket rendben tartsák. Szemetes a város, a strand bejárat, az erdő széle, a kilátóhoz vezető lépcsősor, minden. Kandy felé a vonaton egy 10 év körüli kislány győzködött mosolyogva, hogy hajítsam ki az ásványvizes műanyagot a vonat ablakán. Nem értette miért ellenkezek. A vonatból kinézve persze szemét mindenfelé, és mosószer színű, megbuggyant vizű patakok. Szerencsétlen állatok, akik ebben élnek, vagy ez az egyetlen ivóvíz forrásuk… Felelőtlen, ronda, mocskos, önző az ember! Megszakad a szív. :( És aki nekiáll most 'mocskos ázsiaizni' (van ilyen) azt nyakon vágom! Akinek ilyen gondolata van, menjen fel szépen tavasszal a Pilisbe és szégyelje magát a budapestiek helyett is.
A másik súlyos probléma a kóbor kutya állomány. Egy újságcikkből úgy tudom, 3 millió kóbor kutya él a szigeten. Itt más státuszban van a kutya, mint nálunk. Aranyos, szelíd állat, mindenhol van belőle, nem bánt, elfér, jóbarát… Sőt minden helynek van minimum 1, vagy akár 3-4 “saját” kutyája. Ennivalót olykor adnak nekik, de simán találnak maguknak ők is a rengeteg szemét között. Idilli a környezet, szaporodnak is a kutyusok rendesen. Nem lenne ezzel gond, harmonikus a kapcsolat, csak ezek a szerencsétlenek mind iszonyú rühesek. A fiatalok még csak kicsit (= állandóan vakaróznak és rágják magukat), az öregebbek és kevésbé szerencsések viszont iszonyú sebekkel élnek. Akad olyan kutya, akinek a testén nincsen már szőr, szétégett, rücskös, szürke bőr borítja az egész állatot. Ott fekszenek az út szélén, vagy a bolt bejáratánál, megtörve, megnyomorodva… egészen elviselhetetlen látvány.
Ezen kívül szegénység van. Colombo környékén, a sínek mentén rendes nyomornegyedeket láttunk és vidéken is sokan élnek kis viskókban, de persze ez csak az egyik véglet. Van itt is mindenféle életszínvonalon élő ember. Az átlagember mindenesetre nagyon egyszerűen él. A talallai család például, akiknél lakunk, egy fa tüzelésű, konyhafalba épített, plafonig érő lyukban főz és két összetolt franciagyon alszik egy közös kis hálóban. A legnagyobb gondjuk mégis az, ha megjelennek a ház körül a majmok. Vidám családi összejöveteleket tartanak, összetartó, szerető, nagy közösségben élnek és velünk is végtelenül barátságosak. Fűteni nem kell, banánból, rizsből, kókuszból és halból sosincs hiány. A boldogság indexen a pénz itt nemigen változtat.
Mi pedig - akiket egy 13 éves forma kisfiú tegnap egyszerűen csak le “Money! Money!”-zott - nagyon örülünk, hogy itt lehetünk. Merthogy akkor sem tudom ezt az egészet negatívan zárni.