Beach Office

Megint eltelt 2 hónap, elköltözünk Sri Lankáról. Hálásak vagyunk az elmúlt 60 napért és a sok-sok élményért, nagyon szerettünk itt lenni. Ez a (nem saját készítésű) videó szépen összefoglalja az érzéseinket és mindazt, amit láttunk. Viszlát, Sri Lanka, remélem még visszatérünk! ♥

Egy picit sajnálom, hogy Thaiföldön anno nem mentem el főzőiskolába. Szemezgettem a lehetőséggel, de telt-múlt az idő és végül nem tettem. Nem baj, majd legközelebb! ;) Sri Lankán kiderült, hogy pár féle thai curryt azért mégis tudok főzni - saját kútfőből, kis netes háttérrel - meg finom szójaszószos sült tésztát és mango sticky rice-t, de gyanítom, hogy a pad thai és a tom yum is meglesz, ha fellapozom az internetet. 

Hétvégén mindkét nap szörfözni voltunk, aminek meg is lett az eredménye: izomláz és deszkára állás! Úgy néz ki lassan tényleg megtanulunk szörfözni. :) Weligama felé menet útba ejtettünk egy kis nemzeti parkot, amit a térképen fedeztünk fel - Talallától 12 kilométerre észak felé - egyéb leírást, vagy táblát nem láttunk róla és a bejáratát is alig találtuk meg. Egy faluszéli hátsó kertből sétáltunk be a dzsungelbe, ahol aztán rátaláltunk az erdei útra is, ami egy sorompóhoz vezetett.

Panasz érkezett Magyarországról, hogy túl pozitív a blog! :D Úgyhogy most szépen beszámolok arról is, hogy mi itt a gond, mert akad szerencsére az is. A legnagyobb probléma ezzel a gyönyörű országgal pont az, ami a dolog szépsége is: le vannak maradva (mondjuk azt, hogy tőlünk) legalább 30 évvel. Ettől ilyen bűbájos itt minden, viszont ettől van az is, hogy az egész országot - legalábbis az emberlakta területeket - szemét borítja. Egyszerűen nincs központi szemétkezelés, a fogyasztói kultúra meg szépen lassan kezdi beenni magát ide is.

A múlt hétvége valahogy kimaradt, 12 naposra sikerült a munkahét, úgyhogy szombat reggel eldugtuk a laptopokat a matrac alá és kivettünk két szabadnapot. Első körben robogót szereznünk, ami nem olyan egyszerű errefelé. Három órát futkostunk a faluban mire végre találtunk egyet, ami elég nagy kettőnknek és működik is. Nem sokkal dél előtt értünk Mirissába, ahol találkoztunk régi cimboráinkkal, a Coco Gate-es fiúkkal, fürödtünk egyet Secret Beach-en (ami anno kimaradt és én mindenképpen meg akartam nézni), délben isteni indiai kaját ettünk, aztán átmentünk Weligamába szörfözni egyet.

Talalla Beach három tengeri halas étterméből kettőt már kipróbáltunk, de csak mérsékelten vagyunk elégedettek. A két ötcsillagos resort miatt drága a környék, viszont annyival nem főznek jobban, hogy háromszor annyit fizessünk érte. Sri Lanka egyébként sem egy gasztronagyhatalom, egysíkúan és nem túl kifinomultan főznek, de pár száz forintért legalább alaposan be lehet kotuzni, ha nem unja meg az ember ezt a csodát viszonylag rövid idő alatt.

Balu nagyon megszerette a mókusokat és elhatározta, hogy magához édesgeti őket. Még pörkölt földimogyorót is vettünk nekik, de azt egyszerűen nem eszik. A műzlit szeretik. Van benne búza, zab, árpa, dió és mazsola… kétpofára zabálják! A terasz végéből indultunk, de ma már egészen közel tesszük a kaját az asztalhoz. Néha kergetőznek a mókusok a lábunk alatt, néha meg felugrálnak a kinti kanapéra és onnan haverkodnak velünk. Kitettük a GoPro-t az egyik műzli kupac elé: 

Akkora Zenben vagyunk, megőrülünk! :) Az első három hónap változatossága után most végre úgy érzem, hogy megérkeztünk. Ko Pha Ngan-on óriás lendülettel hajtottam (volna) a jövés-menést, felfedezést, de akadályozott minket az eső, és meg kellett szokni azt is, hogy bár a trópusokon vagyunk, mi dolgozni jöttünk ide. Be kellett állítanunk egy egészséges munka-pihenés egyensúlyt. Thaiföld második hónapját nagyon elapróztuk: egy-egy hetet töltöttünk csak mindegyik helyen, ami digitális nomád tempóban egy kicsit túlfeszített és sok lemondással jár.

Közkívánatra ma én írok. :) Ahogy visszanézem, karácsonykor írtam utoljára, úgyhogy tényleg teljesen Nikire hagytam a blogolást, még szerencse, hogy ilyen jól megbirkózik vele.

2 nap híján 3 hónapja, azaz negyed éve indultunk el. Azt hiszem, kezdünk egészen jól beleszokni ebbe a digitális nomád életmódba. Az utóbbi egy hónap különleges volt, mert félig dolgozósban, félig nyaralósban próbáltuk nyomni, február elején a barátok, az utóbbi majdnem 2 hétben meg a család csatlakozott hozzánk kicsit. A következő három hónapra magunk vagyunk.

Laciék elmentek tegnap megnézni a habaraduwai teknős farmot, ami elvileg egy olyan teknős mentő hely, ahol sérült teknősöket gyógyítanak, illetve teknős tojásokat keltenek ki, hogy aztán visszaengedjék őket az óceánba. Két “inkubátor” van a farmon, amibe a helyi halászoktól vásárolnak tojásokat. Korábban ezeket megették az emberek, így viszont pénzt kapnak értük, vagyis jobban megéri nekik leadni őket a farmon. Havonta 2500 - 3000 teknős engednek el, ami a nyitásuk óta, 1986-tól mostanáig összesen kb. 900 ezer példányt jelent.