Beach Office

Hétfőn hajnali 4-kor indultunk a 100 kilométerre lévő Udawalawe Nemzeti Parkba. Rossz minőségű, kanyargós út vezet odáig, úgyhogy három órát zötykölődtünk mire végre odaértünk. Nem sokkal napfelkelte után érkeztünk és sajnos borongós volt az idő, de legalább nem esett az eső, mint az elmúlt napokban. Sanyi bácsi szervezte az utunkat, az ő barátja jött értünk a bejárathoz egy 40 év körüli veterán Landroverrel. 20-30 hasonló jeep volt úton velünk elefántok után kutatva.

Óriás kánikulában indultunk tegnap és a forgalom is durvább volt a szokásosnál, de hősiesen viseltük az utat a robogókon. Először a Handunugoda teaültetvényhez mentünk, ami a Virgin White Tea-jéről, vagyis a spéci fehér teájáról híres, amit a legenda szerint a kezdet-kezdetén szűz lányok szedtek a kínai császárnak, selyem kesztyűben, arany ollókkal, arany tálkákba. A szűz lányokat és az arany ollót azóta elhagyták, de továbbra is fehér kesztyűben szedik a Virgin White Tea leveleit, hogy azok ne érintkezzenek a teaszedők kezeivel, vagyis emberi izzadsággal.

Sri Lankára belépéskor maximum egy hónapos vízumot lehet szerezni, amihez online kell regisztrálni, kicsengetni 35 dollárt, érkezéskor pedig már nyomják is a pecsétet az útlevélbe. Nem ez a helyzet hosszabításnál. Egy napot utaztunk a colombói bevándorlási hivatalhoz, ahol egy végeláthatatlan procedúra és hat (!) óra sorban állás után végre megkaptuk a hosszabító matricát. Balu bevetette a Home Immigration Office-t, úgyhogy nem volt teljesen hiábavaló nap ez sem, de azért jó volt túl lenni rajta.

Pénteken az ország déli tartományának székhelyén, Galléban kirándultunk, Mirissától 37 kilométerre Colombo felé. A középkorban, a gyarmatosítók előtt, Galle a Kandy Királysághoz tartozott, aztán az 1600-as években először a portugálok, majd a hollandok foglalták el a várost. Fontos kikötő és kereskedő központ volt, ahol drágakövekkel, elefántcsonttal és fűszerekkel kereskedtek és sok szép gyarmati stílusú házat építettek. Ezekben az épületekben ma főként ékszereket és régiségeket árulnak.

Mirissa Beachen esténként minden étterem elé kitesznek egy-egy halas pultot és azzal csábítják be a vendégeket vacsorázni. Mi viszont arra gondoltunk, hogy jó volna ezt házilag elkészíteni, ezért megkértünk Sanyi bácsit, hogy süssön nekünk ma este halat és vacsorázzon velünk, mi minden alapanyagot beszerzünk hozzá. Nagyon örült a felkérésnek és megmondta, hogy mire lesz szüksége, ezért ma reggel a halpiacon kezdtünk.

Megérkeztek a kókuszok. A nagyobb, kívül narancssárga kókuszt King Coconut-nak hívják, a kisebb zöld színűt pedig Baby Coconut-nak. Mi zöldeket kaptunk. Lehűtöttük őket, majd Sanyi bácsi léket vágott a tetejükön és szívószállal megittuk a hideg kókuszlevet. Ezután megkértük az öreget, hogy vágja fel őket két darabba a machetéjával, hogy ki tudjuk vágni belőle a hófehér kókuszt is. A kókusz darabokat turmixgépbe szórtuk, tettünk bele jégkockát, kókusztejet és cukrot, összeturmixoltuk és megittuk. Isteni lett! Ez a legjobb dolog, ami kókusszal történhet.

Múlt héten csütörtökön érkeztünk a déli tartomány egyik üdülő paradicsomába, Mirissába. Egy hónapra béreltünk itt szállást, egy gyönyörű hat személyes villát, amiben kényelmesen elférünk a fiúkkal, és majd tesómékkal is, akik jövő hét végén érkeznek a kis családdal. Remélem már izgulnak az út miatt, mi már nagyon várjuk őket!

Vonattal mentünk Kandybe, Sri Lanka középső tartományának fővárosába, ami 130 kilométerre van Colombótól. Kemény harc megy a vonaton az ülőhelyekért. Amíg várakoztunk a peronon, több embert láttunk menet közben felcsimpaszkodni a kifutó vonatra, a harmad osztályú kocsik ajtajaiban pedig gyakran fürtökben lógnak az emberek a tömött, száguldó vonatokon (tiszta India!).

Mióta Balyék megérkeztek, nem nagyon volt megállás. Két nap alatt körbejártuk Colombót, aztán elvonatoztunk a sziget belseje felé Kandybe is. Öt éve ért véget a háború az országban, a turizmus ezért még csak most kezd fellendülni, szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk a szigetet a maga eredetiségében, még nem fertőzte meg teljesen a globalizáció. Nagyon kedvesek velünk az emberek, mindenki füligérő szájjal köszönt minket, dudálnak, integetnek, kezet fognak, mosolyognak, és segítenek amiben csak tudnak. Nem láttunk még ilyen barátságos népséget, nagyon megszerettük őket.

Este 9-kor indult a repülőnk Srí Lankára, ezért a mai napra már nem terveztünk különösebb mozgást, próbáltuk kímélni magunkat. Fogalmunk sincs hánykor keltünk, az ablaktalan szobában se időt, se időjárást nem érzékeltünk. El voltunk varázsolva kicsit az elmúlt három napban.