Hétfőn hajnali 4-kor indultunk a 100 kilométerre lévő Udawalawe Nemzeti Parkba. Rossz minőségű, kanyargós út vezet odáig, úgyhogy három órát zötykölődtünk mire végre odaértünk. Nem sokkal napfelkelte után érkeztünk és sajnos borongós volt az idő, de legalább nem esett az eső, mint az elmúlt napokban. Sanyi bácsi szervezte az utunkat, az ő barátja jött értünk a bejárathoz egy 40 év körüli veterán Landroverrel. 20-30 hasonló jeep volt úton velünk elefántok után kutatva. Menetközben rengeteg pávát, fehérhasú rétisast, sólymot, gyurgyalagot, fehértorkú halkapót, fecskét, papagájt, bivalyokat, bébi mongúzt és majmokat is láttunk.
Az első elefántcsorda kicsit messze volt tőlünk, az úttól távolabb legelésztek a fák alatt. Alapvetően elég messze voltak az állatok, ami nekem szimpatikus volt, mert így talán kevésbé zavartuk őket. Két órát tekeregtünk, mire feltűnt az első magányosan legelésző elefánt az útmenti bokrok között. Karnyújtásnyira volt tőlünk és egyáltalán nem zavartatta magát, nézhettük ameddig csak jól esett. Ezután még két elefántot láttunk, a közelükbe mentünk, leállítottuk az autó motorját és csendben hallgattuk, ahogy eszegetnek. Nagyon jó volt ilyen közel lenni hozzájuk, tudva, hogy szabadon élnek ezen a hatalmas területen (308 km²).
A következő programunk a déli etetés volt az árva kiselefántok átmeneti otthonában (Elephant Transit Home), 6 kilométerre a parktól. Amíg vártunk, ettünk egy pocsék szendvicset, ami azért volt külön kiszúrás, mert egyébként is rosszul volt a fele társaság. Megtámadott minket valami baci - a reggelink vagy az ivóvíz lehetett - amitől többen émelyegtünk és szédültünk. A tesóm kihordta lábon, de nagyon rossz volt látni, hogy végig szenvedi az utat, amit úgy vártunk. Balu meg majdnem lekéste az elefántetetést, ami annyira végtelenül cuki volt, hogy megszakadt volna a szívem, ha lemarad róla. Kezdés után öt perccel szerencsére ő is jobban lett és megjelent a korlátnál.
Kettesével, hármasával engedték be az elefántokat az etető területre, amit mi tisztes távolból, egy emelkedőről nézhettünk. Először tejet kaptak a kicsik, majd átterelték őket a placc másik felére faleveleket enni. Itt gyűltek-gyűltek, egyre nagyobb kupacban, míg végül az összes elefánt egy helyre került, aztán nagyon cukin levonultak a területről.
Hazafelé megálltunk egy melegvizű forrásnál, amit mindannyian úgy képzeltünk, hogy egy erdei pataknál csobog majd ránk a vízesés. Ehelyett egy öt tartályos beton medencébe folyt a forrásvíz, amit a helyiek körbeálltak és műanyag csetreszekkel öntötték magukra a vizet belőle. Először ledöbbentünk, nagyon furcsa volt, de aztán meggyőztük a lányokat is, hogy jó buli lesz ez, mindenképp ki kell próbálni és tényleg nagyon jól szórakoztunk.
Egy csapat fiú mutatta meg Balunak, hogy hogyan kell eljárni és műanyag tálkákat is adtak nekünk. Andival azon röhögtünk, hogy még jó, hogy volt ott valaki, mikor megérkeztünk, mert ha üres lett volna épp, mi tuti belemászunk a medencébe jacuzzizni, amíg ránk nem találnak. :)) Végül csak locsolgattuk magunkat mi is a finom meleg vízzel, amitől kellemesen felfrissültünk, mert közben újra kánikula lett. A helyiek egyébként szappannal jöttek és az egész testüket borító kendő alatt a rendes fürdésüket intézték. Én úgy éreztem, hogy kicsit megbotránkoztak a bikiniken... ritkán járhat erre ilyen alulöltözött fehérnép.
