Pénteken az ország déli tartományának székhelyén, Galléban kirándultunk, Mirissától 37 kilométerre Colombo felé. A középkorban, a gyarmatosítók előtt, Galle a Kandy Királysághoz tartozott, aztán az 1600-as években először a portugálok, majd a hollandok foglalták el a várost. Fontos kikötő és kereskedő központ volt, ahol drágakövekkel, elefántcsonttal és fűszerekkel kereskedtek és sok szép gyarmati stílusú házat építettek. Ezekben az épületekben ma főként ékszereket és régiségeket árulnak.
Először Galle óvárosát és a Holland Erődítményt néztük meg, ami egy hatalmas kőépítmény a parton, az UNESCO kulturális világörökségének része, amit eddig csak valami porcelánon, vagy poháralátéten láttam gyerekkoromban nagyanyám nappalijában… ilyen ismerős érzés fogott el legalábbis, ahogy megláttam. :) Nem gondoltam akkoriban, hogy valaha élőben látom majd.
Az erőd lábánál egy bájos kis strand van, ahol csak helyiek fürödtek, főként családok pici gyerekekkel. Rengetegen voltak, mert épp ünnepnap volt (megint), a telihold napja, amit sok helyen zenével és tánccal ünnepeltek. Már előző nap furcsa felvonulást láttunk az utcánkban. Kék ruhába öltözött fiatalok táncoltak két egymás mögött haladó teherautón, mögöttük pedig egy kisebb biciklis tömeg haladt. Elgurultak ide a szomszéd mezőre, csapatták a zenét a tűző napon egy bő háromnegyed órát, majd hirtelen vége lett a bulinak. Néhány órával később, egy sokkal vallásosabb felvonulás következett: fehér ruhás emberek, sárga ernyőkkel és sárga virágszirmokkal, pont a mi kapunk előtt kaptak áldást. De spontán dobolás és tánc volt Jungle Beachen is, Galle keleti részén, a Japán Béke Pagoda lábánál, ahová egy zseniális indiai ebéd után mentünk. Körbejártuk a Pagodát, aztán sznorkeleztünk az ünneplőkkel a dzsungel partján naplementéig.
Gyönyörű helyeken járunk, de a legnagyobb élményt nekem mégis a helyiek kedvessége adja. Őrülten barátságos mindenki, vidámak és mosolygósak. Néztem az arcukat a parton, ahogy önfeledten táncolnak a dobolásra és legszívesebben beálltam volna közéjük én is, amit valószínűleg nem is bántak volna. Mindig nagyon kíváncsian méricskélnek minket és pillanatok alatt elmosolyogják magukat. Beszélgetnek, érdeklődnek és állandóan keresik a szemkontaktust, amit nekem Budapest után elég nehéz megszoknom, de szerencsére akad itt alkalom bőven a gyakorlásra. Annyira tetszik ez nekünk, hogy Baluval elhatároztuk, hogy otthon is folytatjuk majd ezt a szokást. Úgyhogy készülj Budapest! Megyünk és mosolyogni fogunk, meg biccenteni mindenkinek, aki csak szembejön az utcán. :) Hátha nálunk is népszokássá válik ez egyszer.
A legvadabb ilyen utunk tegnap délután volt. A háziaktól kaptunk két biciklit, hogy tudjunk mivel ebédelni járni. Öt kilométerre lakunk a központtól, így a napi 10 kilométer edzés garantált, erre is csodálatos eszköz a bicikli, meg arra, hogy ne csak végigrohanjunk az úton, hanem belesimuljunk az itteni életbe és közelebbről érezzük a környezetünket. Egy eldugott kis összekötő úton bringáztunk, amit banánfák, pálmák és rizsföldek szegélyeznek, meg elvétve egy-egy lakóház és pici, helyi boltocskák. Már maga a tekerés is óriási élmény ilyen környezetben, alapból jó kedve van az embernek, aztán erre még jön ez a szeretet áradat a helyi emberektől. Száz méterenként vigyorgott ránk valaki az út mentén, hellóztak, integettek... Eddig is tapasztaltuk ezt, de most olyan nagy dózisban jött, hogy alig bírtam feldolgozni. Életemben nem szálltam le ilyen boldogan bicikliről. ♥♥♥
