Tegnap elmentünk Bali egyik pillangó farmjára, ami egy rövidke, érdekes program volt. Megtudtuk, hogy a lepkék átlagosan 2 hétig élnek, ebből 8 órát szexelnek, pár hét alatt hernyóvá fejlődnek, amik aztán 1 hónapig vannak bebábozódva. Mikor kikelnek a lepkék a bábból, 1 teljes napig nem tudnak repülni, ez az az időszak, amikor turistákra lehet pakolni őket és nagyon jól mutatnak. Délután aztán kiengedik őket a keltetőből, hogy két hetet repkedjenek ebben a szép parkban.
Természetes körülmények között a bebábozódást kevesen élik túl, mert sok falánk kis ellenségük van. A park állványainak lábait például, amin a bábok vannak, egy-egy vödör vízben tartják, hogy a vöröshangyák ne jussanak fel hozzájuk.
Lepkéken kívül láttunk még méretes szarvasbogarat, botsáskát, madárpókot és phyllium giganteumot, azaz óriás vándoró levelet is.