Trópusi Karácsony

Az utóbbi pár nap a maximális kikapcsolódásról szólt, amire ez után a nyomorult év után elég nagy szükségünk volt. A trópusi karácsonyt marha sok eső előzte meg, pont 24-ére emberelte meg magát az időjárás, ekkor ért véget az aktuális monszun-kör, és kezdődött meg a ma is tartó igazán meleg periódus.

Ennek örömére (és mert nem kellett fát díszíteni) 24-én végre elindultunk rendesen strandolni. Egy barátomtól (kösz, Geri) azt a tippet kaptam, hogy az északnyugati strandok a legkomolyabbak, úgyhogy elindultunk Chaloklaam irányába. Ez a sziget északi részén levő kis település egyrészt búvárközpont, másrészt van neki két komoly kis strandja közvetlenül egymás mellett, melyek Malibu Beach és Paradise Beach néven futnak.

Paradise Beachen fürödtünk először igazán mesebeli, nyugis tengerparton. Ez a kis rész még egyáltalán nincs beépítve, csak egyetlen büfé-kajálda figyel a partszakasz fölött, ahol remek kókusz shake-et adnak. Volt pálmafáról lelógó hinta, fehér homok, meleg víz, napsütés, tényleg ahogy egy idilli tengerpartot elképzel az ember. (Na jó, közben látszott, hogy a sziget belseje fölött csúnya felhők vannak, de pont elkerülték az északi részt, csak néha eltakarták a Napot.) Párat csobbantunk, bohóckodtunk a hintán, aztán tovább indultunk a sziget északnyugati csücskébe.

Láttam valahol egy képen, hogy van északnyugaton egy kis félsziget, amit egy csak apálykor látható földnyelv köt össze a fő szigettel. Mae Haad Beachnek hívják, és a megközelítéséhez egy szakaszon frissen legyalult földúton kellett menni. Erre az előző napokban ráesett egy heti monszuneső, úgyhogy totál dimbes-dombos-lukacsos volt és gyalázatosan sáros, komoly kis vezetéstechnikai tréning robogóra. Niki erre a szakaszra le is szállt, egyedül hoztam össze az átkelést, gond nélkül, de bokáig (és a hátamon is) sárosan.

A strand itt is csodás volt, hatalmasat lustálkodtunk és alaposan szétégtünk rajta, mert nyár óta most töltöttünk először hosszabb időt tűző Nap alatt. A lábfejemet elfelejtettem bekenni naptejjel, úgyhogy az még ma is piros, a homlokomról meg már le is dobtam egy adag bőrt. Láttuk, hogy csomóan sznorkeleznek a környéken, akartunk bérelni mi is felszerelést hozzá, de már épp nem jutott a bérlős helyen, úgyhogy elhatároztuk, hogy valahol a városban veszünk magunknak sznorkel-cuccot.

Hazafelé még megnéztük a Salad Beach nevű partszakaszt. A Reggae Village coffee shopban (!) jót dumáltunk egy portugál szörfös sráccal, aztán lenéztünk magára a beachre - itt éppen thai fiúk állították fel a partra a karácsonyi vacsora kellékeit, elég fura látvány volt a homokos tengerparton a karácsonyfa.

Az egész napos strandolás után kellemesen kitikkadva tovább indultunk karácsonyi vacsorázós helyet keresni, a választás egy tengerparti halas étteremre esett. A karácsonyi hagyományokat követve ettünk egy isteni roston sült lazacot, meg mellé egy kevésbé karácsonyi kacsás green currryt, előételként pedig thai fish cake-et, ami kb. halfasírtnak felel meg, kellemesen édes-csípős szószba mártogatva. Mindezt egy már-már giccsesen szép naplemente koronázta meg, felhők mögé bújó, eszméletlen narancssárga színű Nappal.

Végül hazagurultunk, útközben vettünk snorkel maszkokat, otthon pedig bekentük a pecsenyepirosra sült testrészeinket Panthenollal, telefonon boldog karácsonyt kívántunk az otthoniaknak, aztán kidőltünk egy hatalmas alvásra.

Karácsony első napjára eredetileg az volt a terv, hogy átmegyünk a Ko Phangantól északra lévő még kisebb szigetre, Ko Taora, strandolni és körülnézni. Ezt szenteste elvetettük, nem éreztük, hogy a szétégett bőrünknek másnap frissiben kéne egy egész napos strandolás. Úgy terveztük, hogy inkább elmegyünk a sziget legeldugottabb csücskébe, a (szinte csak) hajóval megközelíthető Haad Yuan Beachre.

Rápróbáltunk először a csak némelyik térképen látható kis kanyargós útra, ami elvileg oda vezet, de hamar véget ért rajta a betonozott rész. Tanakodva álltunk a dombtetőn, hogy nekiinduljunk-e a következő földes szakasznak, amikor jött egy motoros fiú szemből, és kérdésünkre azt mondta: “Not for automatic motorbike. Don’t do it!” Hallgattunk rá, megfordultunk, és elrobogtunk Haad Rin Beachre. Itt már jártunk korábban, amikor megnéztük a Full Moon Party néven futó parasztvakítást. Kiderült, hogy ha nincs épp tele fiatal, részeg turistákkal, akkor egy helyes kis homokos strand, olykor nagyobbacska hullámokkal. (Az egyik parti helyről azért még napközben is lakossági deep house szólt, nagy hangon.)

Innen indultak a “long tail boat” típusú vizitaxik a kiszemelt partszakaszra. Ezek bazi nagy motorral felszerelt nagyobb halászcsónakok, ahol a bazi nagy motor egy bazi hosszú tengely végén levő hajócsavart hajt meg - a hosszú tengely miatt hívják long tailnek. Soknak találtam a szigorúan betartott kartelmegállapodás alapján mindenkinél 300 bahtba kerülő viteldíjat (összesen kb. 10e Ft lett volna kettőnknek oda-vissza), úgyhogy elengedtük aznapra a Haad Yuanra jutást.

Inkább fürödtünk egyet helyben, aludtunk egyet az árnyékban, aztán megindultunk vissza a városba. Desszertet enni elkanyarodtunk az előző este felfedezett night marketre, ami egy szinte csak kaját áruló piac. Rengeteg féle kajás kiskocsi és néhány fix étterem kínálja a portékáját, barátságosabb árakon. (Az eddig tesztelt kajákról lesz külön poszt hamarosan.)

Hazafelé meg beugrottunk 2 ruhaüzletbe, ahol rendes férj módjára asszisztáltam hozzá, hogy Niki felpróbáljon kb. 20 ruhát. Érdekes módon a legtöbb cuccból nem nagyon van olyan, hogy méretezés, és belegondolva tényleg nincsenek túl nagy különbségek, szinte minden nő kicsike és vékony. Végül a felpróbált húsz ruhából hármat megvettünk, ami témába vágó ismereteim szerint nem is rossz arány.

Karácsony másnapján a frissen beszerzett sznorkel-cuccokkal strandolni indultunk, ismét az északnyugati csücsökbe, mert a google szerint az a környék a legnépszerűbb snorkelező hely a part mellett. Ez a snorkelezés amúgy búvárszemüveggel a fejen és légzőcsővel a szájban megvalósított vízbe bámulást jelent, miközben az ember lebeg a víz felszínén. Nagyon kényelmes és rendkívül kikapcsoló dolog, a kiválasztott partszakaszon volt is mit bámulni - csomóféle színes halat láttunk legelni a víz alatt, sőt, még polipot is. Felnőtt fejjel először csináltam ilyesmit, de nagyon megkedveltem, teljes kikapcsolódás.

Közben kiderült, hogy a maszk, amit vettünk, egy kicsit kicsi a fejemre, úgyhogy megpróbáltuk visszaboltolni a búvárboltban. Az alkudozás vége az lett, hogy rábeszéltük magunkat egy “Introduction to scuba diving” című búvárkodós hajókirándulásra - ennek az árába számolták be a visszavett sznorkel maszkot, ami helyett aztán vettünk egy profibbat. Így másnapra meg is volt a program: találkozó reggel 7-kor a búvárbolt előtt, és indulás fel északra búvárkodni, amit soha nem csináltam még, de mindig szerettem volna kipróbálni. (Niki egyszer már belekóstolt Kubában.)

Hazafelé végre megint megtaláltuk azt a piacozós embert, akinél az eddigi kedvenc édességünket ettük: coconut pancake névre hallgat, semmi más nincs benne, mint friss reszelt kókusz, cukor és só, és ez az egész kb. 3-4 centis kis pogácsákba gyúrva, és alul-felül megsütve olajon. Bármennyit meg tudnék enni belőle.