Hétfőn érzékeny búcsút vettünk BB-től, új magyar és szerb barátainktól és elköltöztünk Ao Nangról. Hajóval utaztunk Ko Lantára, ahol 8 napig lakunk majd. Itt is bungalónk van, Khlong Khong Garden Bungalows névre hallgat és nagyon szép, néhány éve épülhetett. Három típusú ház van, a miénk egy kis faház lábakon, terasszal, függőággyal, meleg vízzel, üveg tolóajtóval és az ágy fölött moszkítóhálóval. Nagyon kis luxy az egész.
Két sorban vannak a bungalók, egymással szemben és egymáshoz nagyon közel. Miénk a második ház a bejárat mellett, ahol nagy a jövés-menés, egy nap alatt összehaverkodtunk szinte mindenkivel. Már van német, argentin, kanadai, dán és magyar ismerősünk is, nagyon kedves, közvetlen társaság.
Kuriózumnak számítunk a mobil irodánkkal, kedvesen megmosolyognak minket és kérdezik mit csinálunk. Kipakoltuk a laptop állványokat a teraszra és dolgozunk mióta megérkeztünk. Ez a hét most húzósabb lesz, de napi pár óra nézelődést azért beütemeztünk. Az időjárás szerencsére a munkának kedvez, megint eseget az eső, egyelőre csak délutánonként, de ezt most annyira nem bánjuk.
Kedvencem a terasz oszlopai közé lógatott függőágy, ahol nagyon jókat lehet chillezni, csak vigyázni kell, hogy a laptopokat le ne verjem hintázás közben. A másik meg a moszkítóháló, ami alatt nagyon romantikus este netflixezni. Ez egy ilyen nyugis, itt-lakós, nem kapkodós hét lesz. Elég kellemes a helyzetünk.
Lett két macskánk is gyorsan. Járkálnak teraszról teraszra, nagyon barátságosak, de minket különösen szeretnek a kutyatáp miatt. Krabiról szállítottunk át fél zacskó kutyatápot, amit kutya etetésre vettünk, mert nem bírtuk már nézni azt a sok alultáplált állatot. Egy étteremnél kunyeráltak a kutyusok, ahová este visszamentünk rendesen megetetni őket. Ha láttatok már éhes kutyát! Ötöt, mert egy pillanat alatt ott termett a környék összes kutyája.
A macskáink szerencsére nincsenek rossz bőrben, de este azért jönnek sorban vacsorázni. Egyikük az előbb kicsit túltolta a haverkodást. Berohant a szobánkba, felugrott az ágyra, bebújt az ágy alá, elbújt a függöny mögött, megrágcsálta a lábamat, aztán befeküdt a billentyűzetemre egy órácskára simogattatni magát. Aranyszívem, nem lehet ellenállni neki.
Comment
Mi kérünk elnézést! A híreket olvassuk azért, hogy annyira jó ne legyen. :)
Az jutott eszembe, hogy menjetek a fenébe... :-) Tudnátok milyen jó itthon a -7 fokos trutymóba fasza közéleti híreket olvasgatva...