Ko Lanta egy elefánt fej formájú sziget, aminek az északi részét, Ko Lanta Noi-t, egyáltalán nem láttuk, pedig nagyjából az elefánt szeménél szálltunk ki a kompból. Az ormány a sziget déli rèsze, Ko Lanta Yai, aminek a közepén lakunk, a nyugati parton. Ez egy hosszú egyenes partszakasz, a sziget fő turista központja, tele bárokkal, éttermekkel, szálláshelyekkel. A sziget belső része erdős, dombos, dzsungelesebb vidèk, ami a keleti partot elvágja a nagyobb nyüzsgéstől.
Bevallom kezdetben nem szerettem annyira a szigetet, valószínűleg azért, mert nagyon keveset láttam még belőle. A nyugati part elég sziklás és gyakran van apály, amikor nem látni vizet, csak a partot beterítő hatalmas köveket. Érdekes, de nem szép látvány. Ráadásul megint borongós az idő, sokszor van zápor, csütörtökön meg egész nap szemerkélt, az volt a mélypont. Így viszont könnyebb a munkára koncentrálni, sok időt töltünk itthon a gépek előtt. Ugyanúgy telnek a napjaink, mint Budapesten: dolgozunk, ebédelünk és este pihenünk, de ebédszünetben fürdünk egyet a tengerben is, ami azért nagy különbség. :)
Péntek este lementünk a partra, hogy lássuk milyen az élet errefelé. Rögtön kiderült, hogy Ko Lanta a reggae bárok szigete, mindent zöld-sárga-piros színekkel díszítenek, de visszatérő motívumok a goa bulik neon gombái és medúza lámpái is. Alapvetően ez egy nagyon nyugis, “laid-back” hangulatú sziget, amit még nem fertőzött meg teljesen a nyugat. Olyan, mint Ko Pha Ngan lehetett tíz éve, nem túl modern, de ez kifejezetten jól áll neki. Az utakra férne rá egyedül egy kis modernizáció, mert most sok a kátyú, a homok és a kavics az út szélén, robogóval nagyon kell vigyáznunk.
Először kifeküdtünk a Cigar bár parti bambusz fekvőkéjére, belehallgatni az aznap esti reggae koncertbe. Két énekes váltotta egymást és egy három fős zenekar játszott kellemes, lazulós dalokat. Ezután végig sétáltunk a parton, hogy lássuk a többi egységet is. Így futottunk bele a a tűz akrobatákba a Freedom bárnál, ahol nagyon látványos show mellett bazári zene szólt, úgyhogy sokáig nem maradtunk. Egy 15 másodperces ízelítőt azért tudok mutatni belőle (óvatosan a hanggal):
Szombaton kirándulni mentünk a sziget legdélebbi pontjához, a Mu Ko Lanta Nemzeti Parkhoz. Dél felé haladva a táj jellege is változott: egyre sűrűbb lett a növényzet, több lett a magaslat és ezzel együtt az elegánsabb szálloda is. A strandok hosszúak, szélesek és szellősek, kevesebb ember van erre, mint általában szokott.
Annál több viszont az elefánt lovaglás, ami egy baromság. A vadállatoknak szabadban a helyük, nem a turista segge alatt, vagy láncon az út szélén, ahogy mi is láttuk őket. Megálltunk, mert nem lehet ellenállni ennek a gyönyörű állatnak, de el is húztunk gyorsan, mikor messziről megláttuk a tulajdonost. Ha jól értettem azt ajánlgatta, hogy 100 bahtért adjunk ananászt az elefántnak, ő meg lefényképez minket vele. Köszönöm, nem kérem.
Két fürdéssel és egy ebéddel később elértük a nemzeti parkot. Egy sűrű gyeppel benőtt, pálmás parkon átsétálva jutottunk el a legdélebbi ponthoz: egy kis sziget-nyúlványhoz, szép nagy sziklákkal, világító toronnyal és egy földnyelvvel, amiből egy sziklás és egy homokos öböl nyílt. Az összkép egészen varázslatos volt, az egyik legszebb hely, amit valaha láttam.
A homokos strand végétől a nemzeti park kijáratáig egy 2 kilométeres hegyi turista ösvény fut végig az esőerdőn. Ezt nagyjából egy óra alatt sétáltuk végig. Láttunk termeszeket, gombákat, kidőlt fákat, liánokat és hallottunk egy fülsüketítő, sípoló hangot, ami valószínűleg a helyi kabócákból jött és így hangzott:
Láttunk egy másik különleges csapatot is. Öt majom és három varánusz fürdött a park büféjének hátsó kertjében, ahová fentről a mosogató vizet engedték. Elég érdekesen festettek.
