Hello, Kuala Lumpur!

Véget ért a két hónapos thaiföldi utunk. Élményekkel és thai kajával telve, majdhogynem könnyes szemmel indultunk tovább. Nagyon szerettünk itt lenni, hiányozni fog nekünk.  

Péntek hajnalban indultunk a phuketi szállásunkról, és a hosszú reptéri macera után, helyi idő szerint délután 1-kor érkeztünk Kuala Lumpur belvárosába a hotelünkhöz. A Hotel Cosmo-ban foglaltunk szobát, Airbnb-n, nagyon olcsón, és bár ablakunk nincs, de egy csinos kis szállodát sikerült kifognunk, ami ráadásul bent van a város szívében. A Central Marketnél lakunk, néhány perc sétára China Towntól és Little Indiától, nagyon szerencsés helyen. Minden olyan közel van, hogy eddig metróra sem kellett szállnunk, ami egy ekkora városnál elég menő. Nagyon elégedettek vagyunk, szép booking.

Farkaséhesen érkeztünk, úgyhogy első körben megkerestük, hogy hol esznek a helyiek. A hotel lábánál rögtön egy forgalmas teret találtunk, utcai árusokkal és rengeteg emberrel. Kellemes kultúrsokk ért minket: pezseg az utca a sokféle embertől, a színes ruháktól, a fűszer és füstölő illattól. A demográfiai adatok alapján a lakosság 46%-a őslakos maláj, 43%-uk kínai és 10%-uk indiai. A vallás is eszerint alakul: az emberek 46%-a muzulmán, 36%-a buddhista, 8%-a hindu, 6%-a keresztény és 4% egyéb vagy semmilyen. Az utcán gyönyörű színes ruhákban, fejkendőkben, vagy száriban járnak, de sokan hordanak nyugati ruhát is, elég elfogadó és heterogén társaság.

Végül egy helyi kifőzdébe mentünk, ahol a kezünkbe nyomtak egy tál rizst, amire magunknak kellett szedni feltétet kb. 20 féle választékból. A keleties fűszerezésű halak, húsok és saláták pont kellemesen csíptek és minden eszméletlen finom volt. Kést és villát csak mi kaptunk, kilógtunk a sorból, a helyiek ugyanis mind kézzel ettek, de olyan jóízűen, hogy majdnem utánuk csináltuk.

A délutánt a szállodában töltöttük és csak este mentünk újabb bevetésre. Nagyon finom indiait vacsoráztunk, majd elsétáltunk a kínai negyedbe, megünnepelni a kínai újévet, ami pont mára esik. Olyan hatalmas bulit azonban nem találtunk. Mindent kidíszítettek piros lampionokkal, néha az emberek alá durrantottak egy marék petárdával, de lényegében egy hatalmas kínai piac volt az egész… nem fárasztottuk magunkat vele sokáig. 

Végül hazafelé mégis találtunk rendes ünnepséget. Egy sintoista templomba sétáltak be többen, ahová mi is követtük az embereket. Hatalmas piros/arany szobroknál imádkoztak a népek, meg füstölőt gyújtottak - sőt nagy marék papírokat egy kemencénél, hogy minél nagyobb legyen a füst - és azzal járultak a szobrok elé. Néztük egy kicsit a duruzsolást, aztán innen is továbbálltunk. 

Levezetésképp végig sétáltunk egy sikátoron a kínai piac mentén, ahol már minden bezárt és patkányok vették át a uralmat. Én ennyi patkányt egy helyen még életemben nem láttam! Kettesével, hármasával jöttek jobbról is, balról is, és futottak előlünk amerre láttak, de futólépésben menekültem én is, úgy meg voltam ijedve, iszonyú volt. Balu persze próbált meggyőzni, hogy ártalmatlanok, amit el is hiszek, de sajnos irtózom tőlük. Aranyos patkánykák.

Folyt. köv. holnap.