Phuket My Mac
Elromlott Balu MacBookja, csak hogy egy komolyabb digitális nomád krízisen is átessünk. Számítottunk rá, mert már korábban is gond volt vele, ami hosszú szünet után most újra jelentkezett. A múlt héten háromszor fordult elő, hogy a reggeli bekapcsolásnál a laptop egyszerűen nem indult. Ilyenkor fél-egy napra se kép se hang, majd váratlanul újraindul. Úgy készültünk, hogy ebben az esetben az én gépem lesz a tartalék, úgyhogy Balu azzal továbbra is tud dolgozni, de a helyzetet mindenképpen kezelni kell.
Mu Ko Lanta Nemzeti Park
Ko Lanta egy elefánt fej formájú sziget, aminek az északi részét, Ko Lanta Noi-t, egyáltalán nem láttuk, pedig nagyjából az elefánt szeménél szálltunk ki a kompból. Az ormány a sziget déli rèsze, Ko Lanta Yai, aminek a közepén lakunk, a nyugati parton. Ez egy hosszú egyenes partszakasz, a sziget fő turista központja, tele bárokkal, éttermekkel, szálláshelyekkel. A sziget belső része erdős, dombos, dzsungelesebb vidèk, ami a keleti partot elvágja a nagyobb nyüzsgéstől.
Megérkeztünk Ko Lantára
Hétfőn érzékeny búcsút vettünk BB-től, új magyar és szerb barátainktól és elköltöztünk Ao Nangról. Hajóval utaztunk Ko Lantára, ahol 8 napig lakunk majd. Itt is bungalónk van, Khlong Khong Garden Bungalows névre hallgat és nagyon szép, néhány éve épülhetett. Három típusú ház van, a miénk egy kis faház lábakon, terasszal, függőággyal, meleg vízzel, üveg tolóajtóval és az ágy fölött moszkítóhálóval. Nagyon kis luxy az egész.
1237 lépcsőfok
Vasárnap szabadnapot vettünk ki, mert nagyon keveset láttunk még Krabiból, hétfőn meg már indultunk tovább. A melegvízű forráshoz szerettünk volna elmenni, de az 60 km-re volt tőlünk, és a két magyar sráctól, Danitól és Istvántól - akikkel összebarátkoztunk a héten - úgy hallottuk, hogy robogóval elég para elzümmögni odáig. Ők nagyon megszenvedték az utat, ezért ezt a kört elvetettük.
Hajókirándulás
Tegnapelőtt elmentünk egy hajókirándulásra BB szervezésében. Az egész napos program során négy helyen álltunk meg: a Hong sziget lagúnájában, Lading és Tub szigeteken és a Hong öbölben. Tizenkét utas volt a hajón és a négy fős személyzet, akik nagyon kedvesek voltak és alapvetően nagyon jól szervezett volt az egész.
Megérkeztünk Krabi / Ao Nangra
Január 9-ig volt szállásunk Ko Pha Nganon, viszont az eső miatt gondolkozni kezdtünk rajta, hogy esetleg maradunk még két napig, amíg eláll, de szerencsére nem tettük. Sajnos nem vettünk anno eső-védőt a hátizsákokra a Mountexben, Thaiföldön pedig azóta sem találtunk ilyet, úgyhogy becsomagoltuk az összes cuccunkat zárható zacskókba, a hátizsákokat pedig betekertük folpackba. Olyan jól sikerült a művelet, hogy Balu szerint, hajótörés esetén is lett volna elég időnk búvárokat küldeni a hátizsákokért, anélkül, hogy a laptopok eláztak volna.
Esik
Az időjárás egyébként nem túl kegyes hozzánk. Január eleje óta megint folyamatosan ömlik az eső. A weather.com egész hétre 90-100%-os esőt mond. Javulás, csak jövő hétfőn várható, amikor elköltözünk innen. Nem is bánom, hogy végre elmegyünk, jó lesz egy kis változás. Ma olyan szintű eső és szélvihar volt, hogy szó szerint bent ragadtunk a lakásban. A házunk alatt egy hatalmas tó keletkezett. A robogóval át kellett parkolnunk a szomszéd háza alá, ahol le van betonozva a terep, nehogy eldőljön a motor a sárban és keményen megsarcoljanak minket.
Búvárkodás
December 27-én reggel 7-kor találkoztunk a csapattal a búvárboltnál, ahol előző este jelentkeztünk egy kezdő búvároktatásra. Innen taxival vittek át minket a sziget északi részére a búvárközpontba, ahol megkaptuk a felszereléseket és hajóra szálltunk. A hajón két búvársiskola ügyfelei keveredtek, akiket vicces módon többször összecseréltek, amiből volt pár kisebb bonyodalom. Összesen kb. 15-en lehettünk, plusz a búvároktatók, akikhez 2-es, 3-as és 4-es csoportokban voltunk beosztva. Voltak köztünk teljesen kezdők és haladók is, de volt aki csak sznorkelezni jött.
Potyautas
Összehaverkodtunk két napja az egyik búvároktatóval, akivel ma találkoztunk egy kellemes tengerparti bárban, ahol a pulton kívül egy boxring, egy étterem, néhány bungaló és a búvárok szárazföldi medencéje is van. Mozgalmas környék, sok külföldi fiatallal. Ittunk egy sört egy nagyobb asztaltársasággal, aztán mikor indultunk volna hazafelé, nagyon édes dolog történt.
Sznorkelezés
A karácsonyi sznorkelezésről készítettünk néhány felvételt, amiből az alábbi videót sikerült összedobnom. Mind a nyersanyag készítés, mind a filmvágás terén egyelőre csak bontogatjuk a szárnyainkat, de majd idővel belejövünk. :)